Metszés a Tündérkertben
A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola Fajtamentő Tündérkertjében február 25-én, egy borongós délutánon kicsik és nagyok - osztályonként két tanuló és egy segítő felnőtt - azon szorgoskodott, hogy az osztály almafáját termőre metssze.
Már hagyomány, hogy ezt az igen fontos munkát nagyszülők, szülők is segítik. Az idén a Józsai Kertbarát Kör is bekapcsolódott a támogatók sorába. Nagy türelemmel tanítgatták a gyerekeknek a metszés fortélyait, a gyümölcsfák gondozásának tavaszi teendőit.
Az almáskertet az iskola alapításának 150. évfordulóján azzal a céllal hoztuk létre, hogy a Magyarországon egykor meglévő, több mint 800 almafajta közül legalább néhányat megmentsünk az utókor számára. Ebben a tizenhat, nagyüzemileg már nem termesztett és árusított fajtából álló kis "génbankban" minden osztály örökbe fogadott egy almafajtát képviselő almafát, amelynek fejlődését folyamatosan nyomon követik, a metszéstől a betakarításig.
Iskolánkban fontos a hagyományőrzés, a
generációk közötti tudásátadás. Kodály Zoltán szavaival „Az elődök kultúrája
egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg nem szerzi magának.”
Köszönjük a családoknak és segítőinknek a támogató együttműködést.