Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről

„Egy ezredév alatt sok zivatar verte nemzetünket. De a zivatarok borújában is két fény mindig hű maradt hozzá. Egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttört fényével a homályon, a másik pedig virrasztó költőink fáklyafénye, amely a magyarság számára mai tanítás.”

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóját ünnepeltük idén. Fontos, hogy nemzeti emlékezetünkben megőrizzük azokat a hősöket, akik a sorsfordító helyzetekben elfogadták a kihívásokat, és készek voltak, akár az életüket is feláldozni a szabadságért.

Az emlékműsorunkban, melynek címe: Európa közepén áll egy ország, olyan írások szerepeltek, melyeknek szerzői részesei voltak a forradalom eseményeinek, vagy a kádári diktatúra éveiben merész írásaikkal nem hagyták feledésbe merülni a szabadságharcosok emlékét. A műsorban, melynek fő motívuma a szabadság volt, az 5. a valamint a 8. a és b osztályosok szerepeltek, a hátteret, mely a „pesti srácoknak” állított emléket, Gárdonyi Sándor tanár úr vezetésével az 5. évfolyamos rajzszakkörösök készítették.

 

Makai Judit, a műsor szervezője

/container -->