Elismerés a tehetséggondozás terén a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola Igazgatójának

A Magyar Tehetséggondozó Társaság a 2013.évi Pécsi közgyűlésével egybekötött éves szakmai konferenciáján szeptember 20-án a

„Tehetségekért arany kitűzőt és emléklapot" adományozta Agárdiné Burger Angéla asszonynak, az iskolánk igazgatójának. 

Az elismerés átadásakor Dr Balogh László professzor, a társaság elnöke részéről elhangzott, hogy a cím odaítélésekor a társaság választmánya nagyra értékelte azt a több éves tehetséggondozói munkát és annak szervezését és irányítását, amelyet Igazgató asszony a Gönczy iskola nevelő oktató munkájának megszervezése és megvalósítása során végzett. Kiemelte az iskola példaértékű tehetséggondozói munkáját, az örökös ökoiskola cím elnyerését, az akkreditált kiváló tehetségpont minősítést és a Debreceni Kincseink programban kifejtett tevékenységét. Az itt végzett tehetséggondozó munkát és a tehetséggondozás hazai, és nemzetközi szintjein is elismert tevékenységét, igazgató asszonynak az ebben a munkában betöltött szerepét emelte ki.

 

Tisztelt Kollégáim, Együttműködő Partnereink! 

Iskolánk fenntartója és működtetője! 

Köszönetemet szeretném kifejezni az engem ért elismerés kapcsán mindazoknak, akikkel közös munkánk vezetett oda, hogy a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola tehetséggondozó rendszere hazai és nemzetközi mérce szerint is elismerésre méltó módon kiépülhetett. Kollegáim, feletteseim és fenntartónk mellett köszönöm a Debreceni és Miskolci Egyetemek, az MTT munkatársai pedagógiai, pszichológiai területeken történő önzetlen segítségnyújtását és legfőképpen tantestületünk tagjainak áldozatos tevékenységét.

Agárdiné Burger Angéla

  

A képen balról Dr. Balogh László professzor, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke,a Tehetséghidak program szakmai vezetője. Középen Agárdiné Burger Angéla. Jobbról Franz Josef Mönks professzor, az Európai Tehetségtanács örökös elnöke.

/container -->